Rövid története
A világ egyik legrégibb, és a mai napig szinte változatlan formában fennmaradt tánca az orientális tánc. Eredeti arab neve: raqs sharqi, szó. szerint azt jelenti, hogy a kelet tánca.

A nyugati civilizációban először használt nevét a XIX. századi francia utazóknak köszönheti, akik "hastánc" névre keresztelték. Ennek a kifejezésnek a tükörfordításaként terjedt el angol nyelvterületen a "Bellydance" megnevezés, és ennek nyomán ismerte meg a keleti táncot a magyar közönség is "hastánc"-ként. Egyesek szerint ebben az elnevezésben a has a nőiesség kifejeződése, más vélemények szerint azonban ez a kifejezés a hozzá kapcsolt asszociációk miatt szexista. Ez bántóan leegyszerűsíti az orientális táncot. Igaz, hogy az energiáit a nőiség és termékenység középpontjaként legtöbbször valóban a hasban koncentrálja, korántsem kizárólag a has mozgására épül. Itt a női test más táncokban nem tapasztalt teljességében kap szerepet, annak egészének és részeinek izolált és harmonikus mozgásán alapul. Tehát a mozgás ilyen formája élettanilag is kedvező hatást gyakorol a testre. Az angol és magyar nyelvterületen is egyre elterjedtebb a keleti tánc vagy orientális tánc illetve raqs sharki elnevezés.
A hastánc eredetéről sokan vitatkoznak, de az biztosnak tűnik, hogy Egyiptom a szülőhazája. Az időszámításunk előtt 1400-ból származó, nemesi sírban talált (ma a British Museumban látható) falfestményen a csupán fülbevalót és övet viselő nőalakok hastáncot járnak uruknak. Egy 2400 éves papirusztekercs már megemlíti a táncot, amelyet afrikai gyökerűnek eredeztet. Az ókori civilizációkban a táncot elsősorban szakrális szertartások során adták elő, így ez az akkor rituális kifejezésforma a szent tánc szerepét töltötte be. A táncok istenekhez szóltak, imaként vagy hálaadásként, áldást vagy gyógyulást kérve, de imitálták a termés elvetését és betakarítását is. Egyik legjelentősebb funkciója volt a nő felkészítése a gyerekszülésre, így a tánc a szakrális szerep mellett a mindennapi életben is a termékenységhez kötődött. A kereszténység terjedésével némileg visszaszorult a dolog, no, meg persze Napóleon sem örült túlságosan, hogy a hastáncosnők elcsavarják katonái fejét.
A modern hastánc története 1893-ban a Chicagói Világkiállításon kezdődött, nagy sikerük volt ugyanis a szíriai hölgyeknek, azóta pedig meg nem állt világkörüli hódító útján. Az 1900-as évek második felében iszlám vallásos csoportok folyamatosan próbálták visszaszorítani a hastáncot , ennek eredményeképpen a legendás szórakozóhelyek és táncszínházak bezártak, a tánc sok helyen sajnos turisztikai látványosság szintjére egyszerűsödött. Ez a folyamat azonban jelenleg megfodulni látszik, köszönhetően a hihetetlenül nagy nyugati érdeklődésnek, ami a XXI. században az orientális tánc iránt mutatkozik. Amerikában és Nyugat-Európában a tánc elsősorban professzionális szólótánc illetve amatőr hobbi- és csoporttánc formájában létezik, de egyre több a műfajban a táncszínházi törekvés is, s mindenképpen egyre közelebb kerül az őt megillető helyhez, ahhoz, hogy művészeti ágként fogadják el. Európán belül Németorszában a nyolcvanas években, Magyarországon a kilencvenes évek végén vált nagyon divatossá, és alakult ki saját szubkultúrája.